2014. március 25., kedd

Ülőke, szennyestartóból /ötlet/

A fürdőszobába vásároltam egy új szennyestartót. A magassága éppen megfelelt volna egy ülő alkalmatosságnak, de a teteje nem ezt a célt szolgálta. Gondolkodtam hogyan lehetne  tenni rá párnát? Először a mélyedést kellett kitölteni. Ezt hungarocellel sikerült megoldani. Vágtunk bele egy korongot. A következő lépésben az egész tetőt gondoltam bevonni párnának, szivacsot alá téve. Ez nem volt jó megoldás, nem tudtam lecsukni a tetejét. Végül csak a hungarocell korongot vontam be anyaggal, úgy hogy vékony szivacsréteget tettem alá. Tökéletes lett, betölti a szennyestartó és az ülőke funkciót is. Mellesleg, jól is mutat a fürdőszobában!



2014. március 15., szombat

Selyemmel hímezve...

Hazatért kézimunkának is nevezhetném! Közel 30 éve (1986), hogy ezt a hímzést készítettem. Nagy utat járt be a hímzés és a ruha, amelyet díszített. Selyem szállal hímezni nem könnyű feladat. Egy koszorús lánynak -vagy kettőnek- alkalomhoz illő ruhát kellett viselnie. Az anyukák úgy gondolták, hogy selyemmel hímzik ki a ruhákat. Első alkalommal a lakodalomkor viselték. A ruhát másodszor, bérmálkozáskor vették fel a leányok, ami midi változatot öltött. Több alkalom nem volt a használatra. Ki is nőtték őket. Én akkor sajnáltam elherdálni a hímzést, mert sok munka volt benne. Született egy hasznos ötlet. Terítőket szabtam belőle. A ruhák és a terítők, családi kalákában készültek.
  • az unokanővér varrta
  • a nagynéni drukkolt rá virágokat
  • az anyukák hímeztek
  • a kinőtt ruhából készült terítőcskék szegélyét, a nagymama húga hímezte, varró géppel
  • a ruha ujjából a közelmúltban készítettem tűpárnát 
A terítők a lányom stafírungjába kerültek. Majd a szekrények mélyére. Végül a leányom vissza hozta nekem, mondván illik a lakás színeihez. Így zárult a kör. A ruha ujjrészén még akad néhány szép hímzett virág. Azokat sem hagyom elveszni, ha eljön az ideje, újra felhasználom.
Megkerültek a fotók is a történethez!
terítők és tűpárna

ruhák

2014. március 9., vasárnap

Tavaszi vasárnap!

A mai gyönyörű időt kihasználva kis unokámmal nagy sétát tettünk a faluban. Az ő feladata volt, hogy amit érdekesnek talál, jelzi nekem, én pedig lefotózom! Úgy cikázott mint egy kis gyíkocska és én ugrottam fotózni, árkon bokron át. Ettől jobban nem lehet egy gyereket bevonni a természet érdekességeibe! Tollakat gyűjtöttünk, virágokat, tyúkokat, kutyákat, traktort fotóztatott. Talált tücsköt, lepkét, darazsat, puskának való botot és egy halott gyíkot! Automatikusan felfedezte a gólya fészket, még a játszó fészket is meglátta. Amint kiejtettem, hogy hamarosan jönnek a gólyák és itt lesznek a fészekben, mit mondott? Mama várjuk meg őket, látni szeretném! Ilyen csodás volt a mi vasárnapunk! Vissza néztük a képeket, elvitte a "puskát" a gyűjtött tollakat /ezt viszi az iskolába megmutatni/ a gólyahír virág meg Anyáé lett! Azzal búcsúzott, hogy telefonálnom kell ha közben jön gólya! Siet újra itt aludni és megyünk nézni! Bevallom, nekem ma semmi sem tudott volna nagyobb örömet szerezni mint kis Mátém!
Győrújfalu,  Táncsics Út 1.

2014. március 3., hétfő

Hagyományőrzés / Gölödin leves...

Ez  a nagymamám által készített leves, a legnagyobb kedvencem volt a gyerekkoromban. Férjhez menetelem Nógrád megyéhez kötött, ahol ezt nem ismerték és a férjemnek egyszer megfőzött leves abszolút nem tetszett. Fel is hagytam vele, nem erőltettem, levettem az étrendünkről. Most jött az az elhatározás /sokkal több tört krumplit készítettem véletlenül a kelleténél/, hogy készítek gölödin levest ha így jártam. Ha csak lehet nem pazarolom el a krumpli főzőlevét mert az is értékes! Így aztán elkészítettem a hőn áhított levesemet. Férjem megette, de ma sem érti mi a jó abban ha a fogára tapad a gölődin? Ízlések és pofonok... nekem a gyerekkoromat, a nagymamámat, az ízeket és az emlékeket idézte fel a szeretett gölödin! 
A legegyszerűbb recept, mi így készítettük a nagymamámmal:
4-5 szem krumplit felaprítva, sós vízben megfőztünk.
Kevés zsiradékon vöröshagymát pirítottunk, piros paprikát szórtunk rá és erre szűrtük a megfőtt krumpli levét.
A krumplit megtörtük és langyosra hűtöttük.
Egy kevés sót és zsiradékot adtunk hozzá, majd annyi lisztet amennyit felvett és nem ragadt a kezünkhöz. Jól eldolgoztuk simára. Nagymamám kisebb adagokra osztotta a tésztát. A gombócok formázása következett.
Először, jó ujjnyi vastagságú rudakat formáztunk, majd azt felaprítottuk diónyi adagokra. Kettő tészta darabot gömbölygettünk egyszerre gombóccá, a tenyerünk között. Ő többet is tudott!
Ez a dolog a legélvezetesebb része a gölödin gyártásnak. Nagyon emlékezetes!
Közben feltettük forrni a hagymás krumpli levét. Ha kevésnek bizonyult egy kis víz még hozzá lett öntve. Ízlés szerint sóztuk.
Amint forrt a lé, rakosgattuk bele a gombócokat és szép lassú forrással készre főztük.
Nagymamám, közben a kertbe is kiszaladt és szakított pár szál petrezselymet, fövés közben bedobta a levesbe ízfokozónak.
Én már reggel körömkeféztem a kezeimet, hogy kellő tiszták legyenek a gombóc formázáshoz! Kötényem is volt a konyhai munkához. Így tanultam meg, hogyan kell kettő gombócot készíteni egyszerre, aminek később is nagy hasznát vettem. A leves elkészítését sem felejtettem el, 42 év eltelte után, ismét számban éreztem ennek a finom levesnek az ízét. Van egy mondás: " Bele tudnék fulladni!" Majdnem így jártam én is a levesemmel és a gölödinnel!

Gölödin leves